2012. augusztus 31., péntek

Születés előtt...

Programozott császár. Kedden, szeptember 4-én. Kérdezik tőlem, hogy jó-e, hogy így előre tudom. Igen, jó. Több okból. Egyrészt, a család tudja időzíteni a szabadságokat, hogy elsősorban Odett ne szenvedjen hiányt, másrészt pedig, mivel Öcsibogyó fenékkel lefelé fészkelte be magát, amúgy sincs más választási lehetőségem. Persze gondolkodtam én azon, hogy megvárom, míg jönni akar (még mielőtt tudtam volna, hogy farfekvéses) és küzdök, amíg lehet, de tisztában vagyok a veszélyekkel (seb szakadhat, garancia nincs rá, hogy meg tudom szülni és aztán ismét x órányi vajúdás után - Gyümivel 9 óra volt - mégis császároznak, amire felkészülni így nem lehet). Szóval maradt a döntés, hogy műtét, majd a megerősítés, hogy nincs is más lehetőség. 

Hétfő reggel be kell mennem a kórházba és másnap műtenek. Ha már programozott lett, így én kértem a 4-ét, mivel Odett is 4-én született, így pontosan 17 hónap lesz közöttük.
Odett... Istenem, elmondhatatlan, leírhatatlan, amit érzek. Elfog a sírás, tisztára kiborulok, ha arra gondolok, hogy nem lesz velem napokig, sőt, amíg fel nem épülök, úgy istenigazából meg sem tudom majd ölelni. Pedig ő most pont abban a korban van, hogy nagyon bújós, nagyon anyás és nagyon ölelgetős. Ráborul a vállamra, odabújik a pocakomhoz, befészkeli magát az ölembe és még sok-sok szeretetbombát küld felém. Istenem, annyira szeretem, hogy meg sem lehet fogalmazni! Betege vagyok a gondolatnak, hogy mennyire fog hiányozni! Már akkor is megbolondulok, amikor néhány órai különlét után viszontlátom... Persze tudom, hogy a kórházban effektív nem ő fog a fejemben járni, hanem Nimród, de azt is tudom, hogy amikor jön látogatóba és meglátom, illetve amikor elmegy, akkor szétszakad majd a szívem. Annyira érzem, hogy szeret. És én annyira szeretem őt...

Nimród... Készen állunk a fogadására. Kiságy, ruhák, cumisüvegek stb. a helyükön. Ó, csak jöjjön, jöjjön, mert itt a helye közöttünk! Nagyon-nagyon várjuk, minden félelmünk ellenére, mert persze van abból is bőven. Hogy minden szükségletét ki tudjuk elégíteni úgy, hogy közben a nővére se szenvedjen hiányt. Meg fogjuk oldani ezt is és ő is egy kis csodalény lesz, a mi vérünkből, szerelmünkből. 

A műtét miatt nem izgulok. Tudom mire számíthatok, készülök a felépülésre, hogy minél gyorsabb legyen. Esélyem van rá; sokkal jobb erőben vagyok, harmad annyi súlyfelesleggel, mint tavaly (+6 kg) és mentálisan is tudok rá készülni. Nimród miatt sem izgulok, mert egészséges, ficánkoló csodamanó. Odett miatt izgulok. Illetve nem. Nem miatta. Hanem magam miatt. Van még egy hétvégém, 2 és fél napom, hogy elengedjem ezt a terhet, hogy ne hiányozzon már előre. Tudom, hogy jó kezekben lesz addig is, amíg a kórházban leszek és a felépülésem ideje alatt is.

Nem is tudom, hogy lehet még szeretni így a második gyermeket? De lehet, ugye? Mert ha majd meglátom a kisfiamat, ha majd a karomban tarthatom, amikor majd ő is küldi felém a szükség-szeretet jeleket, akkor majd minden a helyére kerül és érzem, hogy ugyanúgy belefér a szívembe. 

Mert az Anyai szív hatalmasra tud nőni...

2012. augusztus 4., szombat

2012. július

A legnagyobb újdonság nem kifejezetten a júliushoz kapcsolódik, hanem már augusztusi hír. Mert hogy augusztus 2-án összeházasodtunk. Igazából már akkor szóba került, amikor Odettel várandós lettem, de úgy voltunk vele, hogy még ha batyubálas bulit is csinálunk, akkor is jó lenne, ha jó formában lennék és jól érezném magam a táncos forgatag közepén (értsd: lefogyva, jó bőrben). Szóval kitoltuk addigra, amikor azt nem mondom, hogy most már mehet a dolog. Aztán hogy várandós lettem Nimróddal, ismét szóba került és mivel amúgy is be kellett volna menni az Önkormányzathoz az apasági nyilatkozat miatt, hát úgy döntöttünk, hogy azzal az úttal inkább időpontot kérünk egy két tanús, csütörtöki, 5 perces esketésre. A gyűrűket már áprilisban megvettük, június végén bementünk a hivatalba és két napja hivatalosan férj és feleség vagyunk. Az eseményen Betti volt Gábor, Peti pedig az én tanúm. Fotóink csak azért vannak, mert ők fényképeztek a "szertartás" alatt. Odett közben össze-vissza rohangált és fetrengett, jóformán nem is kellett rá figyelni. Utána elmentünk a Kopaszi-gátra, ahol hivatalos fotózás is volt. Tucsek Tündi barátom - aki Odettről is készítette a két hetes fotókat - jött el és fotózott bennünket.
Korábban pocakos fotózásnak volt lebeszélve az alkalom, de Tündi nagyon kedves és rugalmas volt, így gyakorlatilag hivatalos esküvői képek is készültek, plusz persze Odettről is jó pár. Ezekre még várnunk kell pár hetet, de készítettünk egy montázst a ceremóniáról. Nem kerítettünk nagy feneket a dolognak, igazi "papucsos" esküvőnk volt, mint ahogyan a nászutat is lezavartuk másnap egy délelőtti állatkerti, illetve délutáni játszóházas kirándulással. 

A kis 16 hónapos irtó jó fej kiscsaj. Rengeteget kacarászik, táncikál, rohangál, egyszóval nagyon vidám. Vannak jegyespárjaim, akik járnak hozzánk táncolni és amikor Odett meglátja, hogy megérkeznek, beszalad a szobájába és elkezd pörögni-forogni. Annyira édes! Továbbra is játszózunk délelőtt és délután, minden nap. Nekem már néha elég nehéz egy-két dolog, de összeszorítom a fogam és bírom. Persze Anyatársaim - Ági és Adri - nagyon jó fejek és sokat segítenek; sokszor mentesítenek pl. a homokozó játékok összeszedése alól és hasonlók.

Nimród születéséig még kb. 5 hét van hátra. És bevallom, van bennem félelem. A legnagyobb Odett miatt. Mert már akkor nagyon hiányzik, amikor lemegy Anyuval a játszóra. Már lesem az órát és lógok az ablakban, hogy mikor jönnek fel. Hogyan fogom kibírni azt a hetet, amíg a kórházban leszek? És utána azt, amíg meg nem gyógyulok annyira, hogy teljes erőmből és szívemből magamhoz ölelhetem? (Mert hogy nagy valószínűséggel programozott császárom lesz.) Annyira, de annyira szeretem, hogy elmondhatatlan. Mindig egy ilyen vagány, okos, aktív kislányra vágytam és íme, itt van teljes valójában. Tele vidámsággal, értelemmel, aktivitással - és persze némi rosszasággal -, aki úgy de úgy ölel magához, hogy közben leszakad az ég! Esténként, amikor fürdés után a pelenkázón van és Apja pelenkázza-öltözteti, én is odamegyek hozzájuk. Amikor meglát a pelenkázó oldalánál, kinyújtja a két kis karját és int, hogy hajoljak fölé. És amikor fölé hajolok, átöleli a nyakamat és kacag egyet és olykor még a hátamat is megpaskolja. Én pedig elolvadok és beleolvadok az ölelésébe... 

Öcsibogyó hasonló aktivitást mutat, mint anno Odett. Apjuk már pedzegeti, hogy mi lesz itt egy év múlva, ha Nimród is olyan energiabomba lesz, mint a nővére. Azt mondja, nem kell majd aggódnom a kilóim miatt, lerohantatják majd velem a felesleget... :-) Nagyon nagy a pocim, már a derekamban is érzem és a sokáig állás-menés nagyon elfáraszt, de + kilókat hála istennek alig cipelek. Csak a baba és a hozadéka, annak is csak egy része, mert hogy gyakorlatilag még mindig fogyok (+ 4 kg-nál tartok a kezdeti súlyomhoz képest). Remélem Nimród születése után is így marad és akkor simán lepereg majd rólam az Odett után rajtam maradt tízes.

Bogyó egészségi állapotáról sajnos nincs újabb információm, mert majd csak augusztus közepe felé megyek ismét orvoshoz és ultrahangra, de érzem és tudom, hogy minden rendben van vele. Remélem befordult; én úgy érzem igen, mert jellemzően az éjszaka közepén jön rá, hogy helyezkedjen, amire persze felébredek. Szóval éjszaka Nimród, nappal pedig Odett miatt nem tudom magam kipihenni igazán, de nem panaszkodom. Segítségem van, amiért nagyon hálás vagyok mindenkinek, pihenni meg majd úgy 10 év múlva fogunk igazán, ahogyan a kedves férjem megállapította. :-)



Végül íme a tavalyi, illetve idei év július videója: